Ma 2012. február 23., csütörtök, Alfréd napja van.

Néhány szóban magamról

vgy_mig

1967. május 6-án születtem Nagykőrösön. A repüléssel 15 éves koromban kerültem kapcsolatba. Először a vitorlázó- majd a motoros gépek irányítását sajátítottam el. A kapcsolatból "szerelem" lett, így nem volt kétséges, hogy a Kilián György Repülőtiszti Főiskolán tanulok tovább.

1990-ben fejeztem be a főiskolát Kassán, a Repülőtiszti Főiskolán. Friss diplomával a kezemben úgy érkeztem haza, hogy: Repülőt nekem, hisz újat mutatni úgysem tudnak! Tudtak. Itthon újra véget nem érő tanulásba kellett kezdenem. Szolnokra kerültem. Itt általános katonai ismereteket sajátítottam el és egy éven keresztül angolt tanultam.

1991-től a Kecskeméti Repülőtéren az első hajószázadnál kaptam beosztást MiG-21 típusú repülőgépen. Először a "Puma", majd a "Dongó" századnál. Utána pedig Angliában több hónapos kiképzésen vettem részt.

1993-ban Oroszországban átképzésen vettem részt a MiG-29B és MiG-29UB típusokra.

1994-ben British Council középfokú angol nyelvvizsga.

1995-ben ismét egy több hónapos képzésen vettem részt századosként, ahol ezúttal vezetéselméletet tanultam az Egyesült Államok MAXWELL repülőbázison, valamint Squadron Officer School századparancsnoki képzésen vettem részt.

1996-ban angol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát teszek, majd kineveznek a Magyar Légierő bemutató pilótájának. A folyamatos tanulás mellett 3 felsőfokú nyelvvizsgát szereztem (cseh, szlovák, angol) és haladó szinten beszélek még kettő másik nyelven is.

1997-ben PPL és CPL kereskedelmi pilóta jogosítványt szerzek.

1998-ban az angliai Fairfordban megrendezett Royal International Air Tattoo repülő show-n megkapom az "Abszolút kategória" győztesének járó díjat, az "As the Crow Flies Trophy"-t.

1999. Ismét Fairford. A Royal International Air Tattoo "Abszolút kategória" győztesének díja mellé, az egy és kétüléses vadászrepülőgép kategóriában a legjobb bemutatóért járó díjat is nekem ítélték.

2000. MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Hadműveleti és Kiképzési Főnökség kiképzési részlege kiképző tisztjévé neveznek ki. Májustól a www.jetfly.hu című, katonai repüléssel foglalkozó internetes magazin főszerkesztői teendőit látom el.

2001. Cottesmore, Royal International Air Tattoo (RIAT 2001)

A több napos nemzetközi repülőnap záró hangár partiján először a Lockheed-Martin cég által felajánlott "Cannestra Trophy" díjat, majd az "Abszolút kategória" győztesének járó "As the Crow Flies Tropy"-t vehettem át."

Repült típusok: L-29 "Delfin"; L-29R "Delfin"; L-39C "Albatros"; L-39 ZA "Albatros"; L-39V "Albatros"; MiG-21 F13; MiG-21 MF; MiG-21 UM; MiG-29 B; MiG-29 UB; Jak-52; Jak-18T; Zlin-142; Cessna 152; Cessna 172

Rengeteg levelet kapok, főleg tizenéves fiúktól, akik az én példámon keresztül keresnek kapaszkodókat a szárnyaláshoz. Sokszor nem tudom megválaszolni a kérdéseket, mert ahogy nem lehet megfejteni a Bölcsek Kövének titkát, ugyanúgy nehéz jelképes kulcsot adni egy érettségi előtt álló diáknak, amivel beléphet a repülés világába.

Ezt az utat mindenkinek saját erőből kell végigjárnia!

583241_aff78b4cfa59908c86c884014c24c182_m

Események

Last month February 2012 Next month
M T W T F S S
week 5 1 2 3 4 5
week 6 6 7 8 9 10 11 12
week 7 13 14 15 16 17 18 19
week 8 20 21 22 23 24 25 26
week 9 27 28 29

Szavazás

Szeretnéd kipróbálni a műrepülést?

Igen - 100%
Nem - 0%

Total votes: 18
The voting for this poll has ended

Következik

Látogatói statisztika



68%Hungary Hungary
17.8%United States United States
2.4%Ukraine Ukraine
2%Russian Federation Russian Federation
1.6%Austria Austria
1.2%Romania Romania
1%United Kingdom United Kingdom
1%Germany Germany
0.6%Netherlands Netherlands
0.6%Italy Italy

Tegnap: 6
A héten: 16
Múlt héten: 41
Ebben a hónapban: 132
Múlt hónapban: 193
Összesen: 512


Arcképcsarnok

WindFinder


forrás:windfinder.com

Elérhetőségeink


[Airport info]
        
                                  
Kecskemét-Matkópusztai Bázis-repülőtér

Telefon:  +3620 777-9000

Email:        varigyula@varigyula.hu 
             gyvari@aerobatics4you.eu
         

Térkép

Aviation WX

[source: ADDS]
METAR
WX-Data not avlb.
(due to wrong input of icao-codes or 'allow_url_fopen' is OFF [1] and cURL not enabled [1] on this server!)
TAF
TAF LHKE 222245Z 2300/2309 VRB02MPS 1500 BR FZMIFG SKC TEMPO 2300/2308 0600 FZFG NSC PROB30 TEMPO 2301/2308 0100 FZFG BKN003 BECMG 2306/2309 19003MPS 6000 NSW =